A kosár üres.
| 0 Items | 0 Ft |
Borián Tibor, Koltai András, Legeza László
Mikes Kiadó
Szerzetesrendek a Kárpát-medencében sorozat
A könyv képekkel gazdagon illusztrálva vezeti végig az olvasót a rend múltján, a kezdetektől a közelmúltig. Színes fényképek mutatják be a történelmi Magyarország valamennyi piarista rendházát és iskoláját Podolintól egészen Gödig (túlnyomó többségüket Legeza László készítette), de a képek bepillantást engednek a rendi iskolák mai életébe is.
A kötet szövege átfogóan ismerteti a piarista rend tevékenységét és lelkiségét. Ilyen jellegű munka eddig magyarul még nem jelent meg. Borián Tibor Kalazanci Szent József életét és az egyes rendházak történetét foglalta össze, Koltai András pedig új szempontok alapján mutatta be a rend nemzetközi és magyarországi történetét, ügyelve arra, hogy a mai olvasók, sőt a mai piarista diákok számára is életközelbe hozza a régi iskolák és az akkori piarista tanárok életét. Ezt célozzák a szöveget kísérő fekete-fehér képek is, amelyek piarista szerzeteseket és diákokat, valamint lebontott vagy átalakított, tehát ma már nem látható, de egykor élettel teli rendházakat és iskolákat ábrázolnak.