Megtanítanak megbocsátani — a boldoggá avatott spanyol piarista vértanúk életrajza

Ford. Pestalits Gitta. Dugonics András Piarista Gimnázium. Szeged, 2007.

Más a hős, más a vértanú. Mindketten önfeláldozók, előbbre valónak tartják a köz vagy az igazság ügyét az életüknél. De míg a hős halálmegvető bátorsággal lép fel, a vértanú nem feltétlenül „halált megvetve”, inkább a félelmei ellenére bátran. A vértanú nem keresi a bajt, a hősnek viszont életeleme a bajvívás. A hős példát nyújt, a vértanú áldozatából élet fakad. A hősnek az alkatából, a személyiségéből is adódnak a tettei; ezért is beszélhetünk hősiességről és hősies jellemről. Vértanúvá sem válhat az ember valamiféle készület nélkül, de mégis a vértanúság valamiféle csavar, fordulat egy élettörténetben; valami levezethetetlenül új, amely szervesen kapcsolódik ugyan az előzményekhez, de nem megjósolható végkifejlet. Inkább csattanó, poén, ami többre, magasabbra, valami abszolút újra nyitja meg a szemünket, az életünket.
Jó lenne hősnek lenni, érdemes rá törekednünk. A vértanúság ajándék, személyes történés, vallomás, amely az Atyával való személyes kapcsolatban juthat szóhoz, akárcsak Jézus vagy István diakónus esetében. Hogy megadassék, azért imádkozhatunk. Kívánom, hogy vértanú rendtársaink élete és tanúsága segítse kibontakozásra minden Olvasó szívében a vágyat erre a személyes kapcsolatra.